A folyamat

Egy barátom kérte, hogy írjam le neki, hogy dolgozom. Ide is kirakom, hátha segít a kezdőknek.

"Kapok a szerkesztőségből cikket. Néha semmit nem fűznek hozzá, teljesen szabad kezet kapok. Néha az is előfordul, hogy a történet szereplője is kérésekkel fordul az illusztrátorhoz (pl. a kutya orra ne fekete legyen). Van ahol bármit csinálhatok, újíthatok.

Van amikor nincs kedvem az egészhez, halogatom, még a cikket sem bírom elolvasni, és meg kell eröltetnem magam. Elolvasom a cikket. Néha egyből látom magam elött mit kell rajzolni. Ha nem sürgős, akkor időt hagyok (pl. egy alvás után új ötletek jöhetnek). Ha sürgős, és nincs ötlet, akkor jön a firkálgatás, mások munkáinak pörgetése (albumok, magazinok, internet), hogy legyen valami.

Szeretem a színesceruzát, de mostanában nem sokat rajzolok úgy, mert csak akkor jó, ha lendület, energia van a rajzban, és jól meg van nyomva a cerka, mintha zsírkréta lenne.

Mostanában akvarellezek, illetve tussal, mártogatós tollal rajzolok. A papírt általában nedvesem felfeszítem enyves papírszalaggal a rajztáblára, hogyha vizes lesz, ne hullámosodjon fel. Olyan tust használok, ami száradás után már nem oldódik vízben.
Igazán szép rajzok úgy születnek, ha az ember formában van, nincs előrajzolva semmi, a rajz együtt születik a gondolattal, tehát ösztönös rajz, egyből húzod a papíron. Ez persze rizikós, bátorság, és ügyesség kell hozzá, de szerintem csak így születhet igazán őszinte, és művészi rajz (mondhatnám úgy is, hogy amikor átengeded, hogy Isten vezesse a kezed). A többi ipar, ügyeskedés, profizmus, de sose lesz igazán hiteles.

Amikor nem vagyok formában, akkor lehet csinálni, hogy valami világos színescerkával felrakok egy vázlatot, és azt húzom ki, azt tisztázom. (Az animációsok kék színescerkával rajzolnak elő, ceruzával tisztázzák, majd a kék színt kitörlik (ma számítógépen) és csak a lendületes sötét vonal marad.
Ha nagyon nem megy, akkor külön papíron vázlatozom, majd a papír másik felét begrafitozom, és a rajzot rátéve a kifeszített papírra, áthúzom, átpauzálom, átrajzolom, és a kifeszített lapon marad halvány vonalakat húzom ki bátran, lehetőleg lazán, artisztikusan (de ez már így sose lesz olyan őszinte rajz).

Jöhet az akvarell! Lényeg, hogy az ember mindig a világos színektől halad a sötétebbek felé, ahogy fejleszti a képet, egyszerre kell minden részét fejlesztgetni. Ha az ember két színt összefuttat, akkor is jobban jár ha a világos foltba futtatja bele a sűrűbb, sötétebb festéket. Érdemes kihagyni csont fehéren részeket, hogy friss, ropogós maradjon a kép. (lehet kapni kitakaró folyadékot, ha másképpen nem megy, ez gumivá szárad, majd ledörzsölhető száradás után a képről) Sokszor unalmas, iskolás a színvilág, az összhatás, merev. Ilyenkor segíthet egy széles, nedves laposecset, vagy szivacs, amivel egy lágy, óvatos, de lendületes mozdulattal át lehet törölni a képet, és szép összemosódások jöhetnek létre, festőibb, lágyabb lesz. Ha bágyadt a kép, még segíthet, ha itt ott lendületesen belehúzunk néhány sötét tónust.

Szerencsére ma már a szkenneléssel, számítógépen, szoftveresen is sokat segíthet az ember a rajzon, kontrasztosabbra, teltebbre lehet állítani a képet, vagy lehet könnyedebbé, világosabbá tenni . Érdemes aztán rgb és cmyk között konvertálgatni a képet, akkor jó, ha ugyanazt az üde, kontrasztos képet látjuk mindkét állapotban (akkor nem húztad túl a dolgokat rgb-ben)
Pecséttel, retus eszközzel pedig ki lehet retusálni a csúnya, technikailag hibás összefolyásokat, peremeket. De azért az az igazi, ha az eredeti rajz korrekt."