egy újabb elementáris kép! hát, remélem, nem haragszol meg érte, de ezek a "felnőttes" rajzok sokkal testhezállóbb feladatnak tűnnek, mint a kisvonatos mesekönyv...
Köszi! Kedves vagy. Amúgy lehetséges, hogy a kisgyerekeknek készülő illusztrációkhoz női lélek kell, de ez egy nehéz ügy, hogy mi való a gyerekeknek, kell -e a Gyerekillusztrációt, mint különálló halmazt létrehozni,megkülönböztetni a többitől, valóban az jó a gyerekeknek, ami kedves, bájos, cuki, felhőtlen, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy van jó illusztráció, és van rossz illusztráció, jó kép meg rossz kép, mert ami művészi színvonalú, az minden életkorban, értelmi, intellektuális szinten, vagy különböző kultúrában mindenképpen gazdagítja az ember szellemét. Én simán el tudnám képzelni, hogy mondjuk Francis Bacon mesekönyvet rajzolhatott volna...
azt nem hiszem, hogy feltétlenül női léleknek kell lennie egy mesekönyv illusztrátornak (a cukihoz talán). "felnőttes" alatt inkább azt értem, hogy maga a megközelítés, a stílus más ennél a Freud portrénál, olyan "szántóis" - de láttam ilyet a mesékhez készült munkák között is, pl. a Piroska és a farkas-t.
más műfajban (zene, fotó) is az tud igazán hatással lenni rám, amelyiken érezni (látni, hallani) lehet, hogy ki csinálta, akár cuki, akár absztrakt, legyen benne ő!
de egyrészt nem vagyok kritikus :) másrészt meg tudom, hogy a gyerekek és az illusztrátor közé beékelődik az, aki mindezt finanszírozza és vele is közös nevezőre kell jutni.
Bocsánat hogy bepofátlankodok ebbe, de Krisztián előbbi felvetése, hogy el kell-e különíteni a "gyerek" és "felnőtt" illusztrációt, már bennem is megfogalmazódott, és egyszer kikértem erről óvodában dolgozó édesanyám véleményét, aki szerint kisgyerekkorban fontos, hogy sok színes, vidám dologgal talákozzon egy gyerek, ettől fejlődik egészégesen, és ebben azt hiszem egyet kell értsek vele. Tehát szükség van az ilyen "cukibb" dolgokra is, amolyan oktató, fejlesztő célból, de ettől még ezt is lehet ízlésesen csinálni, (persze tudom hogy sokszor a megrendelő ezt nem értékeli) pl. szerintem Zdenek Miler figurái meg úgy az egész képi világa felhozható példaként erre, vagy ott van Török István Kököjszi és Bobojszája amit Kondor Lajos illusztrált, és bár abban színek ugyan nincsenek, de a figurák mégis karakteresek, játékosak és elég jellemzően vannak ábrázolva ahhoz, hogy egy kisgyereknek is lehessen mutogatni, magyarázni belőle. Egy bizonyos életkor után azonban már szerintem sem kell feltétlenül elválasztani a kétféle illusztrációs kategóriát.
igen, ez kétségtelenül igaz. a lányomon látom, hogy őt is jobban megmozgatja egy aranyos, kedves, színes, mint egy egyvonalas tusrajz. viszont arra is emlékszem, hogy egész kiskoromban nagymamám olvasott nekem Arany János balladákat, és az ahhoz tartozó illusztrációkat is befogadtam. ami lehet, hogy abból a szükségletből fakad, hogy a gyerekeknek is kell valamiért a borzongás, a sötétség titkaiba beleselkedés, nem tudom, de szerintem elég jól ketté tudja választani mondjuk egy kisiskolás korú gyerek (és ez megint csak kettéválasztás...) hogy mihez illik a színes, cuki, és mihez nem feltétlenül.
a másik kérdés az, hogy melyik illusztrátornak melyik stílus "áll jól".
Kisgyerek alatt én kb olyan 1-5 éves korig tartó időszakot értem, ez után már szerintem is jöhetnek a sötétebb/összetettebb dolgok ahogy kitágul a világ, de akár kicsit hamarabb is. Én például emlékszem hogy még óvodás koromban nagyon szerettem Tove Jansson meséi/képregényei alapján készült mumin rajzfilmet, és abban is volt mindig valami félelmetesebb, nyomasztóbb, annak ellenére hogy alapvetően egy idilli környezetben játszódott. Valójában jó ha van ilyen is, olyan is, és hogy kinek éppen mire van szüksége az életkor, személy, meg még sok más kérdése. Elég nehéz kérdés ez, de szerintem érdemes boncolgatni.
igen az jó, ha van ilyen is, olyan is és lehet választani. s mivel alapvetően a szülő az, aki választ, lehet, hogy ő tereli mindig vidámabb, felhőtlenebb irányba (abszolút érhető okokból) a gyereket - és ha már így Freud alá kerültünk :) megkockáztatom, hogy talán ezzel a hozzáállással ültetjük bele a másikba (ki-ki a maga gyerekébe, tanítványába), hogy az elutasítsa saját félelmeit, tudatalattiját. amit valamilyen módon ki kellene "játszania" magából. ami azért sok esetben, szerencsére meg tud valósulni...
üdv felettem írók...ha szabad bele szólnom a diskurzusotokba. Egyetértek a szín világ fontosságába, ugyanis azok amikben durva sötét harmónia uralkodik, azok megrémisztik a kicsiket. De én megjegyezném hogy (mármint magam kiskorából kiindulva), ha emlékeim nem csalnak akkor én nem csak a színeket díjaztam, hanem a formvilágra is szanáltam. És pl. a Deák Ferenc féle illuisztrációkat szerettem, nem tudom miért. Bár mondjuk az is más kérdés ,hogy ha már kisgyerek dönti el mit akar és általában olyan 4-5 éves korban már van annyi öntudta egy gyereknek, hogy az éppen toppon levő aktuális mozis mesés katyvaszra licitáljon mint a közösség hasonló korú többi tagja, akkor anyut vagy aput addig nyagazza amíg azt nem veszi meg neki, mint amit a szomszéd gyerek is kap. Bár egy gyerek figyelmét talán alapvetően megkapják a kis cuki figurák. De a hazai illusztrációs piac tele van sablonos agyonnyomatott disney figurás mesekönyvekkel, amik naná hogy elnyomják a minőségi illusztrációkat...sajnos. És ezért pusztul éhen a jó magyar illusztrátor.
11 megjegyzés:
egy újabb elementáris kép! hát, remélem, nem haragszol meg érte, de ezek a "felnőttes" rajzok sokkal testhezállóbb feladatnak tűnnek, mint a kisvonatos mesekönyv...
és a "gyün a húsvét" is telitalálat! :)
Köszi! Kedves vagy. Amúgy lehetséges, hogy a kisgyerekeknek készülő illusztrációkhoz női lélek kell, de ez egy nehéz ügy, hogy mi való a gyerekeknek, kell -e a Gyerekillusztrációt, mint különálló halmazt létrehozni,megkülönböztetni a többitől, valóban az jó a gyerekeknek, ami kedves, bájos, cuki, felhőtlen, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy van jó illusztráció, és van rossz illusztráció, jó kép meg rossz kép, mert ami művészi színvonalú, az minden életkorban, értelmi, intellektuális szinten, vagy különböző kultúrában mindenképpen gazdagítja az ember szellemét. Én simán el tudnám képzelni, hogy mondjuk Francis Bacon mesekönyvet rajzolhatott volna...
azt nem hiszem, hogy feltétlenül női léleknek kell lennie egy mesekönyv illusztrátornak (a cukihoz talán). "felnőttes" alatt inkább azt értem, hogy maga a megközelítés, a stílus más ennél a Freud portrénál, olyan "szántóis" - de láttam ilyet a mesékhez készült munkák között is, pl. a Piroska és a farkas-t.
más műfajban (zene, fotó) is az tud igazán hatással lenni rám, amelyiken érezni (látni, hallani) lehet, hogy ki csinálta, akár cuki, akár absztrakt, legyen benne ő!
de egyrészt nem vagyok kritikus :) másrészt meg tudom, hogy a gyerekek és az illusztrátor közé beékelődik az, aki mindezt finanszírozza és vele is közös nevezőre kell jutni.
namindegy. ez tényleg nehéz ügy :)
"a gyerekek és az illusztrátor közé beékelődik az, aki mindezt finanszírozza és vele is közös nevezőre kell jutni"
ezt jól megfogalmaztad:)
Bocsánat hogy bepofátlankodok ebbe, de Krisztián előbbi felvetése, hogy el kell-e különíteni a "gyerek" és "felnőtt" illusztrációt, már bennem is megfogalmazódott, és egyszer kikértem erről óvodában dolgozó édesanyám véleményét, aki szerint kisgyerekkorban fontos, hogy sok színes, vidám dologgal talákozzon egy gyerek, ettől fejlődik egészégesen, és ebben azt hiszem egyet kell értsek vele. Tehát szükség van az ilyen "cukibb" dolgokra is, amolyan oktató, fejlesztő célból, de ettől még ezt is lehet ízlésesen csinálni, (persze tudom hogy sokszor a megrendelő ezt nem értékeli) pl. szerintem Zdenek Miler figurái meg úgy az egész képi világa felhozható példaként erre, vagy ott van Török István Kököjszi és Bobojszája amit Kondor Lajos illusztrált, és bár abban színek ugyan nincsenek, de a figurák mégis karakteresek, játékosak és elég jellemzően vannak ábrázolva ahhoz, hogy egy kisgyereknek is lehessen mutogatni, magyarázni belőle. Egy bizonyos életkor után azonban már szerintem sem kell feltétlenül elválasztani a kétféle illusztrációs kategóriát.
igen, ez kétségtelenül igaz. a lányomon látom, hogy őt is jobban megmozgatja egy aranyos, kedves, színes, mint egy egyvonalas tusrajz. viszont arra is emlékszem, hogy egész kiskoromban nagymamám olvasott nekem Arany János balladákat, és az ahhoz tartozó illusztrációkat is befogadtam. ami lehet, hogy abból a szükségletből fakad, hogy a gyerekeknek is kell valamiért a borzongás, a sötétség titkaiba beleselkedés, nem tudom, de szerintem elég jól ketté tudja választani mondjuk egy kisiskolás korú gyerek (és ez megint csak kettéválasztás...) hogy mihez illik a színes, cuki, és mihez nem feltétlenül.
a másik kérdés az, hogy melyik illusztrátornak melyik stílus "áll jól".
Kisgyerek alatt én kb olyan 1-5 éves korig tartó időszakot értem, ez után már szerintem is jöhetnek a sötétebb/összetettebb dolgok ahogy kitágul a világ, de akár kicsit hamarabb is. Én például emlékszem hogy még óvodás koromban nagyon szerettem Tove Jansson meséi/képregényei alapján készült mumin rajzfilmet, és abban is volt mindig valami félelmetesebb, nyomasztóbb, annak ellenére hogy alapvetően egy idilli környezetben játszódott. Valójában jó ha van ilyen is, olyan is, és hogy kinek éppen mire van szüksége az életkor, személy, meg még sok más kérdése. Elég nehéz kérdés ez, de szerintem érdemes boncolgatni.
igen az jó, ha van ilyen is, olyan is és lehet választani. s mivel alapvetően a szülő az, aki választ, lehet, hogy ő tereli mindig vidámabb, felhőtlenebb irányba (abszolút érhető okokból) a gyereket - és ha már így Freud alá kerültünk :) megkockáztatom, hogy talán ezzel a hozzáállással ültetjük bele a másikba (ki-ki a maga gyerekébe, tanítványába), hogy az elutasítsa saját félelmeit, tudatalattiját. amit valamilyen módon ki kellene "játszania" magából.
ami azért sok esetben, szerencsére meg tud valósulni...
Egyébként ez eég jó felvetés, valószínűleg jobban utánanézek ennek az egésznek valamilyen szakirodalomban amint lesz lehetőségem.
üdv felettem írók...ha szabad bele szólnom a diskurzusotokba. Egyetértek a szín világ fontosságába, ugyanis azok amikben durva sötét harmónia uralkodik, azok megrémisztik a kicsiket. De én megjegyezném hogy (mármint magam kiskorából kiindulva), ha emlékeim nem csalnak akkor én nem csak a színeket díjaztam, hanem a formvilágra is szanáltam. És pl. a Deák Ferenc féle illuisztrációkat szerettem, nem tudom miért. Bár mondjuk az is más kérdés ,hogy ha már kisgyerek dönti el mit akar és általában olyan 4-5 éves korban már van annyi öntudta egy gyereknek, hogy az éppen toppon levő aktuális mozis mesés katyvaszra licitáljon mint a közösség hasonló korú többi tagja, akkor anyut vagy aput addig nyagazza amíg azt nem veszi meg neki, mint amit a szomszéd gyerek is kap. Bár egy gyerek figyelmét talán alapvetően megkapják a kis cuki figurák. De a hazai illusztrációs piac tele van sablonos agyonnyomatott disney figurás mesekönyvekkel, amik naná hogy elnyomják a minőségi illusztrációkat...sajnos. És ezért pusztul éhen a jó magyar illusztrátor.
bocsánat a rengeteg helyesírási hibáért...kissé siettem
Megjegyzés küldése